A meleg elöl nincs menekvés. A kánikula olyan fizikai és pszichológiai stressznek teszi ki az emberi szervezetet, amire – itt Európában – nem vagyunk felkészülve. Épp ezért nem ritka, hogy a hosszan tartó hőség idején nem csak a dolgozói produktivitás esik vissza, de sokszor az erőszakos bűncselekmények száma is jól mérhetően megemelkedik. Míg a szélsőséges hideg arra készteti az embert, hogy másokkal összebújva próbálja meg túlélni az éjszakát, addig kánikulában egymás ellen fordulva pusztítjuk el magunkat. Persze, akik tehetik, azok elzárkóznak a légkondicionált elefántcsonttornyába, amíg elvonul a hőhullám. (Ám ez sem megoldás, mert a túl sok klímaberendezés leterheli az elektromos hálózatokat. Az ember, pedig csak egy dologtól veszti el gyorsabban az eszét, mint a hőségtől: ha nincs áram.) Nekünk, többi szerencsétlennek, akik kénytelenek vagyunk a tengerparttól távol, klíma hiányában túlélni a kánikulát, marad a szép lassú megőrülés. (Vagy mindig beverhetünk 3 liter sört, tüskével.) Ez ellen még Lee Marvin sem tudott megmenekülni karrierje egyik utolsó és egyben legfurcsább filmjében Yves Boisset 1984-es Canicule-jében (itthon a MOKÉP forgalmazta VHS-en Hajtóvadászat kánikulában címen.)

20 év telt el az időutazó Zira és Cornélius halála óta, ám ahogy azt a harmadik epizód hátborzongató zárójelenetében láthattuk Ricardo Montalban segítségével sikerült elrejteniük újszülött gyermeküket, Milot (ő a film folyamán átkereszteli magát Caesar-ra, így a későbbiekben én is így hivatkozok majd rá.). Milo (szóval Caesar, akit apjához hasonlóan Roddy McDowall alakít) immáron felnőtt, ám – egyedüli beszélő/gondolkodó majomként - az emberek megtorlásától félve továbbra is kénytelen titokban tartani származását. És ez érthető is, hiszen ebben nem túl távoli jövőben (1991-ben) hétköznapi főemlősként sem könnyű az élet.  Az emberek rabszolgaként bánnak a majom társaikkal, akik pincérek, fodrászok, vagy éppen futárok. Ám, mivel az emberek továbbra is rettegnek attól, hogy a majmok átvehetik az uralmat, vasszigorral és különös kegyetlenséggel uralkodnak fölöttük. Azonban, mikor Caesar egy szerencsétlen véletlennek köszönhetően első kézből kénytelen megtapasztalni, hogy az emberek hogyan kínozzák fajtársait, elhatározza, hogy ez így nem mehet tovább. Kezdetét veszi a majmok alacsony költségvetésű lázadása.

Charlton Heston csak úgy volt hajlandó elvállalni A majmok bolygója folytatását, ha az a sorozat utolsó része is lesz egyben. Az is lett, mármint számára, hiszen az újabb folytatást még a föld totális megsemmisülése sem tudta megakadályozni. Hiszen, mint tudjuk Hollywoodban az anyagi haszon még a mindent elsöprő armageddont is felülírja. Így alig egy évvel az után, hogy Heston felrobbantotta a bolygót, máris a mozikba került a sorozat talán legfurcsább, Menekülés alcímmel ellátott epizódja, amely egyben A majmok bolygója előzményeit elmesélő trilógia kezdete is.

Új, Tényleg szükség volt erre? című rovatunkban klasszikus ("szent tehén") filmek, kevésbé sikeres, fölöslegesnek tűnő folytatásait vizsgáljuk.

A klasszikus A majmok bolygója filmről, az annak alapjául szolgáló regényről illetve Tim Burton 2001-es újragondolásáról ITT írtam.

Hogyan folytatsz egy olyan filmet, amely a filmtörténet egyik legikonikusabb záróképével ért véget? Most már elmondhatjuk, hogy ha ez a kérdés meg is fordult A majmok bolygója producereinek fejében, láthatóan nem tudták rá a jó választ. Ez azonban nem tartotta őket vissza abban, hogy elkészítsék a folytatást. Mert a folytatást el KELLETT készíteni. Ugyan kit érdekel, hogy A majmok bolygója  a totális elveszettség és reménytelenség meglehetősen véglegesnek tűnő képével fejeződött be, ha közben az alig 6 millió dolláros befektetésre majdnem 30 millió dollár hasznot hozott? (Arról nem is beszélve, hogy az eredeti A majmok bolygója az első olyan film volt, amely köré komoly merchandising ipar kezdett kialakulni.) Így a második résznek még az sem állhatja útját, hogy az első film (kreatív) alkotói közül gyakorlatilag senki sem akarta elkészíteni a hazánkban szimplán A majmok bolygója 2.-re keresztelt Beneath the Planet of the Apes-t (mégis hogy lehet lemenni egy bolygó alá?!). (Ironikus, hogy Rod Sterling forgatókönyvírónak pont lettek volna ötletei a folytatásra, de őt meg a stúdió nem akarta.) Akármennyire is brutális az első rész befejezése, akármennyire is ódzkodott Heston a második résztől, akármennyire is utálta a Franklin J. Schaffner helyettesítésére hívott Ted Post a forgatókönyvet és akármilyen kevés pénze is volt a stúdiónak, Hollywood szabályai elkerülhetetlené tették a Majmok bolygója 2. elkészülését. És hogy megérte? Nos…